A hét gyülekezeti kor kifejtése – 4 – Szmirna-i gyülekezeti kor

Róma 8:17-18, „Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. Mert azt tartom, hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.” Nem uralkodhatunk Ővele együtt, hacsak nem szenvedünk Ővele. Szenvedned kell, hogy uralkodhass. Ennek az az oka, hogy egyszerűen soha nem készül jellem szenvedés nélkül. A jellem az egy GYŐZELEM és nem egy ajándék. Egy ember jellem nélkül nem uralkodhat, mert a hatalom jellem nélkül sátáni. De a hatalom jellemmel együtt az, ami az alkalmas az uralkodásra. És mivel Ő azt akarja, hogy részünk legyen még a trónjából is, ezért ugyanazon az alapon, ahogy Ő győzött és ült az Atyjának a trónjára, nekünk is győznünk kell, hogy Vele együtt üljünk. És az átmeneti kisszenvedés, amin átmegyünk most, nem méltó az összehasonlításra azzal a hatalmas dicsőséggel, ami ki lesz jelentve bennünk, amikor Ő eljön. Ó, micsoda kincsek vannak eltéve azoknak, akik hajlandóak belépni az Ő királyságába sok nyomorúságon keresztül.
„Ne tartsátok furcsának a tüzes próbákat, amik megpróbálnak titeket.” Ezt mondta Péter. Furcsa az, hogy Isten azt akarja, hogy krisztusi jellemünk fejlődjön ki a szenvedéseken keresztül? Nem, uram. És mindnyájunknak vannak próbái. Mindnyájan kipróbáltatunk és fenyítve vagyunk, mint fiak. Egy sem kerüli ki. A gyülekezet, amelyik nem szenved és nincs próbában, annak nincs az meg – az nem Istentől van. Zsidók 12,6:8 „Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.„ ”Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesülnek, korcsok vagytok és nem fiak.” Na most, ezt a különleges feltételt Szmirnában alkalmazni kell minden korszakra. Egy korszak sem mentes ettől. Ez Istentől van. Ez Isten akarata. Ez szükséges. Szükségünk van arra, hogy az Úr megtanítsa nekünk ezt az igazságot, hogy szenvednünk kell és ezalatt krisztusi módon cselekedjünk. „A szeretet hosszútűrő és kedves.”
Máté 5,11-12 „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik előttetek voltak.”A felhős ég és az élet viharai nem jelei Isten elutasításának. Sem a ragyogó ég és csendes vizek nem jelei az Ő szeretetének és elismerésének. Csakis a SZERELMESÉBEN ismer el bármelyikünket is. Az Ő szeretete kiválasztó, amivel szeretett minket a világ megalapítása előtt. Szeret Ő minket? Ó, igen. De honnan tudhatjuk? Tudni fogjuk, mert Ő AZT MONDTA, és bemutatta azt, hogy szeret minket, mert elvitt Önmagához és az Ő Szellemét adta nekünk és elhelyez, mint fiakat. És én hogyan tudom bizonyítani a szeretetemet Őfelé? Azzal, hogy elhiszem azt, amit Ő mondott és hogy örömmel viselem a próbákat, amiket az Ő bölcsessége enged jönni.

Vélemény, hozzászólás?