Máté 19:20
„Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?” (Károli Biblia)
1963.06.01. – Jöjj, és kövess engem
Gyermekek, ti, mindannyian, olyanok vagytok, mintha az enyémek lennétek. Ti mindannyian olyanok vagytok, mint a fiaim és a lányaim. Valamilyen módon, ti, látjátok, azok vagytok, szellemi értelemben. Így van. Az Úr Isten az én gondoskodásomra bízta a lelketeket, mert eljöttetek, hogy figyeljetek rám. Ti hisztek nekem. Értitek? És a szónak egy értelmében a fiaim és lányaim vagyok. Így van.
Mindig emlékezzetek, hogy Isten parancsolatait megtartani nagyszerű dolog. Egy jó otthonban felnőni örökség Istentől. És kedves gyerekeknek lenni olyan személyiséggel, mint nektek van, az jó. Csodálatos, ha van iskolázottságod. Csodálatos, még az is, hogy ebben a szabad országban élhetünk. Sok dolgunk van, amiért hálásak lehetünk.
De egy dolog van, amit egyszerűen nem öröklünk. Neked el kell fogadnod azt. Ez az Örök Élet. És ez csakis az által lesz meg, hogyha követed Jézust, egy újjászületési megtapasztalás által. Ne menjetek el emellett!