János 1:11
„Az Övéihez jött, de az övéi nem fogadták be.”
1963.07.07. – A vád
Miért vádolták Őt? Mert a hittételeik nem fogadták el Őt, bár mélyen a szívükben máshogy gondolták. Nem jól kifejezte ezt Nikodémus, Szent János harmadik fejezetében? „Rabbi, mi a farizeusok,” a prédikátorok, a tanítók, „tudjuk, hogy Te Istentől küldött tanító vagy, mert egy embert sem tehetné azokat a dolgokat, amit Te teszel, hacsak nem lenne vele Isten.” Értitek? Ők nyilvánosan bizonyságot tettek arról az egyik elismert emberük által, és… a dogmáik miatt megfeszítették Krisztust.
És ma nincs olyan olvasni tudó, aki ne tudná elolvasni az apostolok cselekedetei 2:38-at ugyanúgy, ahogy én el tudom olvasni azt, és a többi részét éppúgy, ahogy én elolvasom. De a tantételeik miatt és a felekezeti jegyeik miatt, ami a zsebükben van, a fenevad bélyege, amit úgy rakosgatnak, mint közösségi kártyát; és veszik azokat a dolgokat, és újra megfeszítik maguknak Jézus Krisztust, és megfeszítik Őt a nyilvánosság előtt, és káromolják ugyanazt az Istent, Aki megígérte, hogy Ezt cselekszi, ítéletet hozva az emberiségre.
