I. Thessalonika 4:13-14
„Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által Ővele együtt.”
1965.10.31m – Átváltoztató Erő
Ezen napok egyikén a testeink talán be lesznek fektetve egy koporsóba. Talán eljössz és meglátsz engem egy koporsóban feküdni. Lehet, hogy én megyek el és meglátlak téged és lehet hogy nekem kell az utolsó szavakat elmondanom fölötted. De soha nem tarthatnak bennünket a sírban. Köveket rakhatnak rád, a tengerbe helyezhetnek, tehetnek bármit, amit csak akarnak, de Isten átváltoztató Ereje…
Isten átváltoztató Ereje, ami kivett ennek a világnak tudományos és oktatási káoszából és dolgaiból és ennek a modern napnak a megértéséből, átváltoztatott bennünket Isten fiaivá és lányaivá. És még maga a halál sem tarthat bennünket a sírban. „Egy szempillantás alatt elváltozunk.”
„Ó, úgy érted…?” Úgy értem ez az igazság! Jézus, az Ige a földön volt, Ő maga is feltámadt, és feltámasztotta Lázárt. Azt mondta: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz Énbennem, ha meghal is él. És mindaz, aki él és hisz Énbennem nem hal meg örökké.” Nem lehet megállítani Isten élő Igéjét