Malakiás 4:1
„Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemencze, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat.”
1963.04.12. – A világ szétesőben
Ezen napok egyikén ítélet fog lesújtani a világra, lesújt a nemzetre, lesújt a gyülekezetre, kitisztítja azt a nagy Millenniumra, aminek el kell jönnie. És akkor azt fogjátok mondani: „Nos, hát nem úgy volt, hogy először az Elragadtatás jön, mielőtt ezek a dolgok megtörténnek?”
Ő azt fogja mondani: „Az már eljött, és nem tudtatok róla.” Igen. Valaki úton volt a gyülekezetbe; egy kis hölgy éppen látogatóba ment valahova, eltűntek. Nem tudod, hogy mikor történt meg. Elment melletted. Mindig így volt. Ez újra így lesz.
Ébredjetek fel! Rázzátok meg a lelkiismereteteket! Ismerjétek fel, hogy milyen órában éltek! Ez egy komoly óra. Ti, emberek, ahogyan engeditek a tieiteket, hogy úgy viselkedjenek, és ilyen dolgok. És régen, szégyelltétek. Ó, szégyen volt a keresztényeknek moziba menni. Nekik nem volt szabad azt tenni, egyáltalán. Az ördög rátok rakott egyet. Bedugott egy tévét a házatokba és elhozta a mozit tihozzátok, mindenféle romlottságot, minden mást és megengeditek azt.
Nézzétek meg az iskoláinkat! Nézzétek meg… Ott kint, kislányok az utcán, mindenféle erkölcstelen ruhákban feszítenek. És itt Chicago városában minden harminc napban, minden hónapban harmincezer abortuszt regisztrálnak.
Mennyi bűnt követtek el ebben a városban az elmúlt éjszaka? Nem volt-e jobb, amikor még a prérifarkas üvöltött itt a sivatagban és Isten letekintett, amikor az öreg hopi és navajo indiánok járták itt az ösvényeiket? Aztán nézzétek ezt a szemetet és csak mocsok és hagyományok és a politika! Ez egy véres, piszkos összevisszaság, ami egy bűz Isten orrában. Ez romlott az Ő szemében.
Darabokra fogja robbantani ezen napok valamelyikén. És Ő ki fogja égetni a földet, és az meg fogja újítani magát egy vulkánkitöréssel. És aztán jön egy Millennium, ahol az igazak a gonoszok hamuján fognak járni, nos, Malakiás szerint.