Lukács Evangéliuma 2:8-12
„Valának pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.
És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.
És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.”
1964.12.21. – Miért kellett pásztoroknak lenniük
Tehát emlékezzetek, hogy a Messiás már a városban volt, megszületett a városban, egy istállóban; pontosan a nagy katedrálisok mellett, ahol a főpap… és a nagy papok, és teológusok, és a bölcsek, és a képzettek, mindannyian ott voltak és várták a Messiást. És Ő ott volt, pontosan közöttük! De akkor miért mentek ki Júdea hegyeibe a tanulatlanokhoz, a képzetlenekhez, a kulturálatlanokhoz, a legszegényebbekhez? Úgy nézett ki, hogy ők a legalkalmatlanabb emberek egy olyan feladatra, hogy bemutassák az Üzenetet és ki legyenek küldve, hogy elvigyék az Üzenetet.
Tudjátok mi az én véleményem? Lehet, hogy nem nagyon számít, de szeretném elmondani a véleményem: hiszem, hogy az Isten bölcsessége miatt volt, mert Ő tudta, hogy nem fogadnának egy olyan Üzenetet azon a módon, ahogy eljött. Az nem az ő tanultságuk szájíze szerint való volt. Az más volt. Nem olyan volt, mint amit tanítottak nekik. Az ellentétes volt az ő teológiai megértésükkel. Az kikerülte minden képzésüket, minden tanultságukat, azok semmivé lettek. Azt hiszem, Isten bölcsessége volt az, ami tudta, hogy ők nem fogadnának be ilyen Üzenetet.