Filippi 2:8-9
„És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza Néki oly Nevet, a mely minden név fölött való!”
1963.03.19. – Második pecsét
Istent az teszi naggyá, hogy Ő elég nagy ahhoz, hogy lehajoljon. Ez teszi Őt naggyá. Nála semmi sem nagyobb. És Ő hajol a legmélyebbre, ahová valaki is hajolhat, vagy ahová bárki emberi lény is hajolhatna. Ő volt a Menny Királya, és Ő eljött a föld legalacsonyabb városába, Jerikóba. És annyira mélyre került, hogy még a város legalacsonyabb emberének is lefelé kellett néznie ahhoz, hogy megláthassa Őt. Így van? Zákeus. Így van. A legrosszabb névvel illették, amivel csak emberi lényt nevezhetnének: csalónak, ördögnek, Belzebubnak mondták Őt. Ezt gondolta Róla a világ.
A legkegyetlenebb halált halta. Nem volt hely, ahol a fejét lehajthatta volna, minden szervezet kivetette Őt. De amikor… Isten olyan magasra felmagasztalta Őt, hogy Neki kell lenéznie ahhoz, hogy lássa a Mennyet. Látjátok, hogy Isten mennyire az alázat Istene? És egy olyan nevet adott Neki, hogy az egész mennyei család Ő utána van elnevezve, és minden földi család is. A földön az egész családnak az a neve: Jézus. És a Mennyben minden család neve az: Jézus. Egy olyan név, amelyikre minden térd meg fog hajolni, és minden nyelv vallani fogja, hogy Ő az Úr, mind itt, mind a pokolban. A pokol meg fog hajolni előtte. Minden más is meg fog hajolni előtte. Látjátok, de először az alázatosság volt, és aztán vált naggyá, látjátok. Hagyjátok, hogy Isten magasztaljon fel. Aki megalázza magát, azt Isten felmagasztalja, látjátok.