Jelenések 5:9-10
„És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön.”
1963.03.18 – Az első pecsét
Csak gondoljatok bele ebbe! Senki sem méltó egyáltalán arra, hogy ránézzen a könyvre. János pedig egyszerűen elkezdett sírni.
Tudta, hogy minden… Esély sem volt a megváltásra akkor. Minden elbukott, és hamar… Látjuk, hogy hamar abbahagyta a sírást, mert a négy lelkes állat közül az egyik azt mondta, illetve a vének közül az egyik, az egyik vén azt mondta: „Ne sírj, János, mert győzött a Júda törzséből való Oroszlán.” Más szavakkal: hódított és diadalmaskodott.
János odafordulva egy Bárányt látott előjönni. Biztosan véres volt, vágások és sebek látszottak rajta. Megölték. Egy megölt Bárány, amely még mindig véres volt. Ha az ember levág egy bárányt és megöli azt, az a Bárány ugyanúgy… A csontjai mind széthullottak a kereszten, dárdák az oldalában, szegek a kezében és a lábában, és tövisek a homlokán. Borzalmas állapotban volt. És ez a Bárány előjött és odament Őhozzá, aki a trónon ült, és aki a megváltás teljes birtoklevelét tartotta a kezében. A Bárány pedig odamegy és elveszi a könyvet annak a kezéből, aki a trónon ül. Elvette, és felnyitotta a pecséteteket, felnyitotta a könyvet.
Amikor pedig ez történt, láttuk, hogy valami hatalmas nagy dolognak kellett történnie a mennyben, mert a vének és… A huszonnégy vén, a lelkes állatok és minden más a mennyben azt kezdte kiáltani: „Méltó…” Itt pedig az angyalok kitöltötték a kelyhekből a szentek imádságait. Az oltár alatt lévő szentek kiáltottak: „Méltó vagy, óh, Bárány, mert megváltottál bennünket, és mert királyokká és papokká tettél bennünket, és uralkodni fogunk a földön.” Óh, óh! És ez így történt, amikor Ő kinyitotta azt a könyvet.