1.Thessalonika 4:13-14
„Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által Ővele együtt.”
1959.05.10. – Anyák napja
Aztán arra gondolok, amikor meglátjuk őket, akik odaát állnak, a szeretteinket, anyáinkat, rokonainkat, összes barátunkat; meglátjuk őket halhatatlan testben, mennyei testben; látjuk az ő jellemüket, hogy hogyan viselkednek azzal az édességgel és csendességgel, nincs több idegesség vagy csalódás. Meglátjuk őket ott állni az Úr Jézushoz hasonlóan; az egy csodálatos nap lesz.
És mindannyian gondolatunkban már várjuk és vágyódunk az után a vigasztaló óra után, amikor majd találkozunk velük. Mindenki a szeretteire gondol, talán az édesanyára, aki átment. Micsoda nap lesz, amikor újra megláthatod őt! És édesapát, és testvért, és… mind a szeretteinket, micsoda nap lesz az!
És én is azon gondolkodom most, a családomra gondolok, hogy mit fog ez számomra jelenteni azon a Napon.
Arra gondolok, hogy azon a feltámadási reggelen talán az első, aki eljön, hogy találkozzon velem az én kis Sharonom lesz. Nem, ő nem fog remegni. Az ördög nem juthat be arra a helyre. Nincs olyan agyhártyagyulladás, ami valaha is hozzáérhet ahhoz a Földhöz. Ő nem fog már elbúcsúzni tőlem. Azok a kis kék szemek táncolni fognak, ahogy karjaival majd átölel, és azt kiáltja: „Apu!” Annyira örülni fogok, ha meglátom őt, és tudhatom, hogy soha többé nem fog meghalni, tudhatom, hogy mindannak vége. Ez az, amiért olyan erősen prédikálom a feltámadást.