I János 5:7
„Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige, és a Szent Szellem: és ez a három egy”
1963.11.10. – Lelkek, melyek börtönben vannak most
Jézus azt mondta, hogy semmit sem tett addig, míg az Atya meg nem mutatta neki. És az Atya a Szent Szellem, felismerjük ezt. Az egyszerűen Istennek egy tisztsége. Ha nem így van, akkor melyikőjük Jézus Krisztus Atyja? Jézus azt mondta, hogy Isten az Ő Atyja, és a Biblia azt mondta, hogy a Szent Szellem az Atyja. Na most, nem teheted Őt törvénytelen gyermekké, ezért ahogyan a Szent Szellem Isten, úgy Jézus is Isten. Ezért Isten: Atya, Fiú és Szent Szellem. Ezek az egy Isten három tisztsége. Három tulajdonsága ugyanannak az Istennek.
Te része vagy Istennek, és én része vagyok Neki, látjátok; de nem vagyok Isten teljessége és te sem vagy Isten teljessége. Értitek? Azok Isten tulajdonságai rajtunk, mint örökbe fogadott fiak Jézus Krisztus által. Akikért Maga Isten lett testté, hogy meghaljon helyettünk.
