Júdás 1:3
„Szeretteim, miközben teljes igyekezettel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott..”
1962.11.22. – Visszatérés és Jubileum
Lyle testvér és én egyszer kimentünk oda, ő Moore testvérnőnek az apukája. És mennyire elmondta nekem, hogy azokban a korai napokban, akkor abban az időben, amikor üldözésben voltak és elutasításban mindenfelé, hogy ő egyszer volt egy ilyen összejövetelen, ahol meg volt tiltva, hogy az Urat Szellemben imádják. És egy embercsoport jött oda, és keresztüllőttek az ablakokon pisztolyokkal és puskákkal. És egy idős testvérnő állt ott a padlón, és a kezét felemelte, és dicsőítette Istent, miközben az ablakokat kilyuggatták a golyók a puskákból, és azok a golyók beleütköztek annak az asszonynak a ruhájába és lehullottak a földre anélkül, hogy ártottak volna neki.
Nekünk szükséges visszamenni Istennek az erejéhez és valamihez, ami ugyanezt a dolgot meg tudja tenni ma. Habár a létszámainkban… Az üldöztetés mindig erőt ad a gyülekezetnek. Nekünk túl könnyűvé vált. Lusták lettünk. Eljutottunk egy olyan helyre, ahol már nem akarunk tovább mozdulni, mert minden a kezünkbe van adva. Ehhez szomorúság kell és könnyek és izzadság és imádság és hit és ígéret, hogy tovább menjünk előre a Szent Szellem erejében. Az a buzgóság és erő, ami nekik volt azokban a napokban, már rég eltűnt a mi gyülekezeteinkből. Attól tartok, ha az ablakokat belőnék ma este, az emberek mindenfelé elfutnának, és soha vissza sem jönnének.