2020.09.01. Kedd

II Korinthus 5:19
„Isten Krisztusban volt, megbékéltette a világot magával, nem tulajdonítva nekik a bűneiket; és ránk bízta a békéltetés Igéjét”

1949.12.25. – Jézus Krisztus Istensége
És figyeljük meg akkor, hogy a Vér lejött és az… Krisztus Jézus volt. És maga Isten kijött Szellemből, belement Krisztus Jézusba. És a Biblia mondja, hogy „Isten Krisztusban volt, megbékéltette a világot Magával.” Így van? [A gyülekezet mondja, „Így van.” – a szerk.] Isten Maga, Jehovah, Krisztusban lakott, és Rokonunkká lett, mert Ő megszületett emberi testben, mint mi vagyunk. Igaz? [„Ámen.”] A Vérsejteket Isten hozta létre, és a testi sejtek Mária méhében fejlődtek ki, ami előhozta a Gyermeket. És Isten lejött és emberi testben lakott, és meg volt kísértve minden módon, épp úgy, mint mi vagyunk. Hiszitek ezt? [„Ámen.”] Rendben.
Tehát, akkor, amikor Ő azt tette, Ő szabadon a Vérét adta. Neki nem kellett azt tennie. Ő meghozta azt az áldozatot. Ő egyenesen felmehetett volna a Dicsőségbe. Átváltozhatott volna, mint a Megdicsőülés Hegyén tette, elmehetett volna a Mennybe és soha nem halt volna meg értünk. De mivel hajlandó volt meghalni helyettünk, Ő a Vérét adta szabadon a Golgotán. Így van. És Ő kiválasztott… Ő volt a fájdalom Férfija, bánat ismerője, és Ő nyilvánosan bizonyságot tett.

Vélemény, hozzászólás?