Efézus 4:30
„És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.” (Károli fordítás)
1956.01.22. – Útkereszteződési idő
Egy nap, a Biblia mondja, hogy dolgok törnek ki ezen a földen, és betegségek és effélék, és minden emberre csapás súlyt addig, hogy a húsuk megrothad rajtuk, és így tovább. De a Biblia azt mondja, „Ne közelíts egyhez sem, akiknél megvan Isten Pecsétje a homlokukon!”
És Isten Pecsétje a Szent Szellem keresztség. Na most ti, adventista testvérek, én nem akarok ellenkezni veletek, hogy az a hetedik nap; nincs Ige erre. De a Biblia az Efézus 4:30-ban azt mondja, „Ne szomorítsátok Isten Szent Lelkét, amely által elpecsételtettetek a megváltásotok napjáig.”
És az antikrisztus jele az, hogy elutasítják a Szent Szellemet. Ez örökre kívül pecsétel titeket a Királyságból, és nincs mód valaha is megbocsátást nyerni. Aki a Szent Szellem ellen beszél, soha nem lesz megbocsátva ezen a világon, vagy az eljövendő világban. Ott van a fenevad jele és Isten pecsétje egy kis maroknyinak.
Isten Pecsétje a Szent Szellem keresztség. És az antikrisztus jele az, hogy tagadja azt. Tehát jelet viseltek egyik vagy másik módon. Nem akarjátok ma a Szent Szellemet megkapni?