2019.09.16. Hétfő

1 János 3:2
„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van.” (Károli Biblia)

1954.02.16. – Jairus és az isteni gyógyítás
Na, most meg foglak rázni titeket egy kicsit. Nem bánjátok, ugye? Rendben. Például, sütöd a húst, és hirtelen a zsír kicsap a kezedre. Tehát, ha csak lerázod azt, és folytatod a hússütést, az nem fog zavarni téged. Nos, tudom, hogy nem értettétek azt meg jól most. Nézzétek. Az első dolog, „Ó, hol van az Unguentine?” (kenőcs neve) Valami… Látjátok, az elkapta a kezed. Értitek, értitek? Az téged halálra rémiszt. Ezt teszi. Ezt a félelem.
Péter járt a vízen. Szépen járt, amíg meg nem látta a hullámokat vele szemben és megijedt. Jézus azt mondta, „Miért félsz?” Ez a baj a Szentlélekkel betöltött emberekkel ma. Nagyon félnek.
A gonosz egyszerűen csak megpróbál elijeszteni téged valamitől. Megpróbál valamit kitolni valahová, és azt mondja, „Ezen napok egyikén te majd az leszel.” Ti most vagytok azok. Most vagyunk Isten fiai. Most ülünk együtt mennyei helyeken. Most van meg nekünk minden hatalom mennyen és földön. Értitek? Nekünk most van meg az. Nem a Milleneum alatt, akkor nem lesz rá szükségünk. Nekünk most van meg az. Mi… Éppen most mi Isten fiai vagyunk.

Vélemény, hozzászólás?